Hálózati ismeretek 1.

Rétegkultúrák reprezentációja a weben

Készítette:

Szentgróti Gábor

2015/16. tavaszi félév

Bevezető gondolatok

A személyi számítógépek elterjedése, illetve a ma már megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi site-ok felbukkanása és egyre szélesebb tömegek általi igénybevétele alapvetően változtatta meg a mai fiatalság szabadidős tevékenységét. A változás persze nem pusztán abban áll, hogy "más dolgokat csinálunk", hanem hozadékokhoz hozzá kell sorolnunk új pszichés problémák megjelenését valamint az emberek közti viselkedési kultúra - főleg a fiatalság köreiben tapasztalható - gyökeres megváltozását is, melynek egyaránt vannak pozitív és negatív kilengései is (a későbbiekben kitérünk rájuk).

Fiatalság és szabadidő

Egy, az amerikai ifjúságot (egészen pontosan a 8-18 év közöttiek) vizsgáló kutatás eredményeiből az szűrhető le, hogy egy mai fiatal rendkívül sok időt, napi 6-9 órát szán szórakozásra, bár a mi számunkra a még meglepőbb információt az jelenti, hogy mind a mai napig a képzeletbeli dobogó tetején a hagyományosnak mondható televízió nézés és zenehallgatás áll.

E médiafogyasztási szokásokat feltérképező tanulmány külön vizsgálta 8-12, és a 12-18 év közötti fiatalokat; a különböző tevékenységek százalékos megoszlása e csoportokban a következőképpen alakul:

  1. Tinédzserek: 27%-ukat tekinthetjük ún. "könnyű" fogyasztónak (vagyis tv-nézőnek és zenehallgatónak), és majdnem ugyanennyi, 23% mondható igazi játékosnak (gamer). A közösségi médiát előnyben részesítők tábora csupán a harmadik helyet foglalhatja el 15%-kal, őket követik a telefonon játszó fiatalok. A rendszeresen olvasók tábora úgy tűnik, mára eléggé leszűkült (11%), a sort pedig a videó- és tv-nézők köre zárja (10%).
  2. A 8-12 év közöttieknél érdekes módon a könnyű fogyasztók aránya még magasabb: ebben a csoportban 32%-on állnak, a tv- és videónézők azonban jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a 26%-ukkal. A játékrajongók itt csak a harmadik helyen állnak 20%-kal; utolsó előtti helyen állnak az olvasók, a közösségi média felhasználói pedig csupán sereghajtók.

Fontos aláhúzni, hogy a különböző szabadidős tevékenységek eltérő természetűek: egy részük csak passzív befogadást igényel, míg mások interaktívabbak vagy éppen a kommunikáció a lényegük, és vannak olyanok is, amik az ember alkotókedvét hasznosítják. A felmérés szerint a passzív tevékenységek vezetnek és az alkotók kerülnek hátra, a tinédzserek második helyre az interaktív, a kisebbek pedig a kommunikációs időtöltést helyezik.

A felmérés arra is rávilágított, a fiatalság e tevékenységeket szívesen űzik tanulás és házi feladatok megoldása közben is. A tizenévesek 76%-a zenét hallgat, 60%-a beszélget (chat), és körülbelül a felük néz tévét vagy van jelen valamelyik közösségi oldalon. A megkérdezetteknek nagyjából a fele azon a véleményen van, hogy segíti őket a tanulásban, és csak 6% mondja azt, hogy kifejezetten hátráltatja.

Civilizációs kérdések

Sokan tekintenek úgy az internetre és általában az információs műveltségre, mint a társadalmi esélyegyelőség eszközére, de abba nem gondolunk bele, hogy milyen aránytalanságok találhatók a világhálón, ha a különféle nyelvek jelenlétét és érvényesülését kívánjuk megvizsgálni. Egy blogbejegyzésben például arról olvashatunk, hogy nyelvészek nem tartják kizárhatónak, hogy 2100-ra akár 6500 (!) nyelv tűnik el bolygónkról.

Az angolt persze nem kell félteni, hisz dominanciája jelenleg megkérdőjelezhetetlen: az összes webes tartalom 54%-a olvasható ezen a nyelven, míg a maradékon további 250 megalapozott nyelv és számos "határeset" osztozik. Ezt érdemes összevetni egyetlen demográfiai adattal: a legnagyobb etnikai csoportot az 1,2 milliárd kínai jelenti.

A nyelvek továbbélésének persze vannak "offline" akadályai is. Egyik ilyen hátráltató tényező lehet a migráció, hiszen ha pl. egy család más nyelvű közösségbe kerül, akkor gyermekeiknek sokszor csak a befogadók nyelvét tanítják meg, hogy könnyebbé tegyék boldogulásukat. Az ilyen próbatételeknek kitett nyelvek fennmaradásának biztosítására jött létre a veszélyeztetett nyelvek projekt, amely segíti ezek online megjelenését, valamint tesznek arról is, hogy minél több beszélőjük legyen.

"De mit adott nekünk a Facebook?"

A Facebook világméretű felhasználtsága (már elérte a napi egymilliárd felhasználót is!) lehetetlenné teszi számunkra, hogy ne ejtsünk pár szót arról, hogy hogyan is alakította át életünket. Ezeket a változásokat (bár néhányuk más oldalra is vonatkoztatható) a Média 2.0 blog 7 pontba szedte össze:

  1. A "barát" fogalmának megváltozása: nagyon gyakran előfordul, hogy olyanokat is bejelölünk, akikkel élőben soha nem is beszéltünk, vagy még csak nem is találkozhatunk, így gyakran idegeneket engedünk magunkhoz egész közel.
  2. Megszűnik a magánéletünk: életünk legapróbb mozzanatait is kiposztoljuk, sokszor bele sem gondolva abba, hogy ez akár visszaélésekhez is vezethet.
  3. Reklámok: a televíziózás világából úgy látszik idáig is követnek bennünket, hiszen a Facebook teljes bevételének majdnem a felét belőlük szerzi.
  4. A politikusok gyakorlatilag márkákká válva próbálják eladni magukat.
  5. Előbbivel egy kicsit összefüggő jelenség a civil önszerveződés technikai feltételeinek megkönnyebbítése.
  6. Hírolvasási szokások is átalakulóban vannak a hírportálok FB-oldalainak megjelenésével: az ember gyakran már fel sem látogat a honlapra, elég csak a hírfolyamban felbukkanó szalagcímeket végigböngésznie.
  7. A hetedik maga a Facebook, és a változás okai mi, emberek vagyunk.

Függés, szabadulás

2016-ra az okostelefonok soha nem látott tömegek életének lett elengedhetetlen része: jelenleg is körülbelül 2 milliárd embertársunk rendelkezik vele. De tegyük fel a kérdést: nem vagyunk túlságosan ráutalva tenyérnyi készülékünkre?

Számos embertársunk akad, akinek estében igenlő választ kell adnunk. Felütötte fejét ugyanis a nomofóbia (no mobile phobia), aminek lényege nagyjából annyi, hogy az ember rettegést érez attól, hogy elveszíti a telefonját, mert ez egyben a világban való tájékozódás lehetőségének megszűnését vonná maga után. A telefon kényszeres birtoklását okozza elő egy hasonló jelenség, a FOMO (fear of missing out), ami jobban kapcsolatba hozható a közösségi hálókkal. A FOMO tulajdonképpen arra vonatkozik, hogy a felhasználót állandóan nyugtalanítja az a gondolat, hogy valami értékesről, fontos dologról, információról vagy eseményről lemarad, ha huzamosabb ideig offline marad, ezért állandóan a képernyőre koncentrál, még akkor is, ha nem kutakodik semmi konkrét után.

Ezekről szólna a függőség? Erre nehéz határozott választ adni, de leginkább csak azokban az esetekben mondhatjuk ki az ítéletet, ha a felhasználó már az elvonási tüneteket produkálja. Lehet erre valami megoldás?

  1. Technológiai szempontból az "evolúciós visszalépés" jelenthet választ, vagyis az okostelefonok előtti megoldásokhoz való visszatérés. Valószínűleg a „lelépni” vágyók számának növekedése hozza magával a butatelefonok piacának új robbanását, amelyen egyébként nagy cégek is képviseltetik magukat (pl. Samsung, Microsoft).
  2. Ha előbbi nem volna elegendő, ott az orvosi segítség. Dél-Koreában például külön osztály nyílt telefonfüggők kezelésére, de a gyakorlatot más országok is átvették (pl. USA).
  3. A harmadik kiutat az a mozgalom jelenti, amely a telefontól elszakadni vágyóknak találnak ki: a lényege az, hogy különféle szabadidős programokat szerveznek, így addig sem foglalkoznak telefonjukkal, és talán oldódik is az a kényszer, hogy a telefonnak mindig zsebben kell lennie.

Online viselkedés

Manapság sajnos egyre gyakrabban tapasztalható az jelenség, hogy az emberek a virtuális teret is saját képzelt vagy valós hatalmi pozíciójuk megerősítésére és fitogtatására is használják. Az online zaklatást is tekinthetjük ennek. Az internethasználóknak igen népes tábora (40%) szembesült már vele; a 18-28 év közöttiek körében ijesztően magas ez az arány (65%). Magyarországon a 11-17 évesek felét érte már online bántalmazás. A zaklatás természetéből adódik, hogy tulajdonképpen független a hordozó közegtől, mégis a legtöbb inzultus a Facebook-on (amiről amúgy is sokan úgy vélik, hogy önbizalomhiánnyal küzdő emberekkel van tele) keresztül jut el a "címzetthez". Ami ennél is aggasztóbb az az, hogy 12,9%-ukat fizikai erőszakkal is fenyegették.

Nem ad okot optimizmusra az a további körülmény sem, hogy trollok napjainkra egyre erőszakosabbá és gátlástalanabbá váltak, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem képesek felmérni tetteik súlyát, azt hiszik, online nagyobb szabadságot élveznek. Egyesek úgy vélik, hogy a kommentezés és a trollkodás öröme között létezik egy összefüggés, egyszerűbben szólva: sokan már csak azért vesznek részt e csörtékben, hogy jól odaszúrjanak valaki másnak. E személyeknél gyakran figyelhetők meg pszichopata tünetek - olvasható a 444 cikkében.

Talán az is a nagyobb szabadság érzetére vezethető vissza, hogy a fiatalság egyre komolytalanabb arcát mutatja világhálón. Jó példája ennek a banánhéjas kihívás: a lényege az, hogy be kell bizonyítani, hogy igenis el lehet úgy csúszni a banánon, mint a rajzfilmekben [itt már szó sincs jótékonykodásról, mint az előzménynek is felfogható jegesvödör kihívás (ice bucket challenge) esetében, bár már azzal kapcsolatban is erősödött a magamutogatás tendenciája].

Vannak egyébként olyanok is, akik megelégelték a fiatalok magamutogatását a közösségi hálón, és úgy döntöttek, tükröt tartanak ezen életmód elé. Egy oregoni fotós teremtménye, a hipszter Barbie több ezernyi követőt szerzett magának az Instagramon, pedig egyáltalán nem csinál mást, mint hús-vér társai: pózol a kamerába. Készítője ezzel akarja üzenni, hogy nagyon is hamis az a látszat, amit a fiatalok autentikus életnek neveznek (ráadásul egyáltalán nem is autentikus, hiszen ma már nagyjából az összes fiatal ezt az "eredeti" életmódot képviseli).

Közösségi média és az erőszak

Kutatók felfedezték, hogy azok a személyek, akik a médiában vagy ismerősi körükben öngyilkosságot tapasztaltak, azok maguk is fogékonyabbá váltak életük saját kézzel való kioltására. A média éppen ezért különösen nagy felelősséggel tartozik, hogy mit és milyen módon közvetít, mert van egy kör, amely hajlandó a látottak ismétlésre (tulajdonképpen nem nagy a kör, de a tömegkommunikáció világában hozzájuk is eljutnak ezek az információk). Az Egyesült Államokban egyébként a lövöldözésék 30%-át, az iskola vérengzéseknek pedig 20%-át ihlették megtörtént esetek.

Vannak azonban megkapóan pozitív példák is. A párizsi terrormerényletek idején ugyanis a Facebook-on megjelentek a #portouverte hashtag-ek, ezzel jelezve, hogy készek befogadni azokat az embereket, akik nem tudnak vagy mernek hazamenni. A szolidaritás másik szép megnyilvánulása a Pray for Paris feliratok gombamód való elszaporodása a profil- és borítóképeken.

Zárszó

Látható tehát, hogy az ember és közösségi média viszonyát nem lehet egyszerűen pozitívként vagy negatívként értékelni: igen, örvendetes fejlemény az, hogy e hálók közelebb hozzák az emberiséget, de emellett látnunk kell azt is, hogy akadhatnak olyan embertársaink is, akik segítségre szorulnak; mások helytelen és felelőtlen magatartása (zaklatás, csalás stb.) pedig óvatosságra int bennünket amikor e felületeket látogatjuk.