Hálózati ismeretek I.

Az Android és a mobilhálózat kapcsolata

Leki Viktor , 2017. tavasz

Az Android története Linuxig nyúlik vissza, mivel az Androidot fejlesztő csoport a Linux fejlesztő csoportjából vált ki 2003-ban. A kiválók: Nick Sears, Chris White, Andy Rubin és Rich Miner.A 4 fős kis csoport megkezdi az android fejlesztésének munkálatait, azonban tényleges munka csak 2005 kezdődik el, mikor találkoznak a Google képviselőivel, akik érdeklődnek az okos telefonok, és az új operációs rendszerek iránt. A megállapodás értelmében a Google fejlesztői felvásárolják az Androidot, majd 2007–ben, 34 másik cég képviseletével is találkozik az Android vezetősége, és létrejön az OHA csoport. sima szöveg ez egy linkAz OHA a nyílt forráskódú operációs rendszer mobilra való létrehozását támogatta. Ekkor még az okos telefon igen csak gyermekcipőben járt, és csak a Nokia gondozásában létezett, - Symbian rendszerű mobilok képében. (pl.: Nokia kommunikátor) De ezek még igen csak lassú és körülményes masinák voltak, és nem igazán hasonlítottak a mai okos telefonokhoz, csak külsőre, de tudásban alatta maradtak. Ez azt takarja, hogy kizárólag üzleti szoftvereket (szövegszerkesztő, táblázatkezelő) tudtak futtatni, játékokat és egyéb applikációkat nem igazán. felhasználó szerint túl drága ahhoz hogy elég elterjedt legyen. . 2007-ben jelen van még egy okos telefon gyártó cég piacon az Apple iPhone-nal, de az iPhone sok marketinges és felhasználó szerint túl drága ahhoz hogy elég elterjedt legyen.

Az első tökéletesen használható Android operációs rendszert 2008-ban dobják piacra, a HTC mobiltelefon gyártóval együttműködve, aminek Tajvanon van képviselete. A G1 azért készült, hogy bemutassák, más gyártó is tud okos telefont gyártani, nemcsak a Nokia és az Apple. A vörössel jelölt Kernel tartalmazza a készülék driverjeit, és hozzá a tartozó kiegészítők meghajtó szoftvereit, mint bluetooth, wifi , flash memory, kamera, audio, billentyűzet ,USB, stb, zölddel jelöltek az 1. ábrán a könyvtárak. A kék az applikációk, ezeket csak virtuális gép futtatja Java alkalmazások, sárga Android runtime. Csak az Android runtime -ot láthatjuk, mert kékkel jelöltet elrejti a program. Tehát az Andriodban számtalan lehetőség rejlik fejlesztésileg még könyvtárosok számára is 0 dolláros fejlesztői pénz és 25 dolláros OS regisztrációs díj szerintem bármelyik könyvtári szoftver csomag fejlesztő cég számára csábító lehetne, mégse moccannak rá. Ez az érdekes, ellentétben a 100 dolláros Apple IOS kombo fejlesztési díjával, ami szerintem még egy vállalkozónak is magas. A Az oprenszer verziók növekvö sorrendben fejlesztési évvel 1.0 Apache 2008 as teszt verzió ...korlátozott felhasználó számmal...amivel meg gyözték google képviselöit. 2.1 2010 Nexus mobile al közösen fejlesztetett végleges piaci forgalomra szánt példány… 2.2 még ugyanabban az évben piacra dobták froyo néven , A 2.3 as Gingerbread névre keresztelve dobták piacra mint újabb szoftvercsomagot 2011-ben , még ugyan az évben ice cream néven kijött egy ujabb verzió 4.0 ás … 4.1 -4.3 Jelly Bean néven keresztelve .4.4 kit kat , 5.0 os sorozat lolipop. 6.0 Marshall Mallow , legfrissebb 7.1 Nougat verzió 2014 töl áll forgalmazásban . Android konkluzió: Összességében az Android egy nagyon is fejlődőképes rendszer rengeteg rejtett potenciállal, ami szoftverfejlesztő cégeken, azok marketingesein,- és stratégia tervezőin múlik, hogy miként használják ki a benne rejlő lehetőségeket. A felhasználó csak alkalmazza, és használja szoftvert


Mobil Hálózat :1990 töl indult meg hálózat fejlesztés -e ekkor három cég versenyzett piacon, Westel , Vodafone ,Pannon Gsm a magyar fogyasztókért . A Magyar piacot nevezhetjük egy fajta gyors siker történetnek is hiszen 10 év alatt szinte az egész országot lefedte három szolgáltató. Westeles ügyfeleket 2003 -tól T-mobile birtokolja .. A pannon gsm 2010 után telenor néven fut.. Vodafone nem váltott nevet. Söt volt akinek 1 nél több telefon is jutott .. Ezek rendszerek sokáig wap csomag ok megjöttéig 2002 után kezdödött addig csak hangot szolgáltattak… 900mhz -1800mhz ig… hullámhosszon közvetitik hangbeli üzeneteinket … Az akkor még lassú és még igen csak drágának mondott mobil net még nem épültbe hétköznapjainkba ,de mára már szinte bárhol elérhetövé vált azok számára aki elöfizetést birtokol egy bizonyos össszeg fejében amit szolgáltatónak fizetnek amihez adat forgalmazási mennyiség is társul amit felhasználó igényszerint kihasználhat . De ha túl lépi az adat forgalmazási keretet szolgáltatónként változó terhelést von maga után pl a szolgáltató lassíthatja az internet elérés sebbességét , vagy korlátozhatja .. Az új adat kommunikációs szabványoknak köszönhetöen mint Edge . HSPA , GPRS , UMTS ,LTE, ugyan még vannak olyan területek Magyarországon ahol az internet kapcsolat kétés dolog pl Falvak Balaton parton,... ezen ugyan szolgáltatók próbálnak javítani de nem igazán nagyobb falvak ban úgy ahogy sikerül pl Balatonalmádi.., söt más vidéki falvak is problémássak , mert hálózati kiépítétetség nem megfelelö szintü. Söt 2014 után egyre másra megjelentek más szolgáltatók is pl Upc mobile , Blu Mobil , Mol Mobile , Invitel..stb. A Mol olajipari vállálat és a T -mobile együtt müködése révén profilt bövitett a Mol mobil szolgáltatói tevékenységet is üz , az olaj ipari tevékenysége mellett . Android Konkluzió: Tehát összességében az Android egy nagyon is fejlödöképes rendszer rengeteg rejtett potenciálal ami szoftver fejlesztö cégek és azok marketingesei és stratégia tervezöi múlik hogy hogyan használják ki benne rejlö lehetöségeket. A felhasználó csak alkalmazza , és használja szoftvert.

Mobil hálózat :: Szintén egy nagyon fejlődőképes szakterület, értékelve az egész folyamatot, látványos fejlődés következett be a magyar piacon is az utóbbi 20 évben. Ha alaposabban tanulmányozzuk a kérdést, még mindig van hová fejlődni. Ha ránézünk térképre, és megnézzük tüzetesebben, korántsem igaz az, amit a szolgáltatók állítanak, mi szerint a hálózati lefedettség 100%-os, az egész országra kiterjedő. Ennél jóval árnyaltabb a kép, még mindig vannak fehér foltok ha ránézünk Magyarország térképére, vagyis még mindig van olyan terület Magyarországon ahol mobilinternet szolgáltatás igen csak kétes biztonságú, körülményes, Hiába vagyunk készülékben az egyik legellátottabb ország, ha hálózatilag nem mindenhol egyenlő fejlettség tapasztalható.